Az olvasottság nem publikus.

Updateminuszegy

Plus size memória, avagy Kiskövérhatározó Schobert Norbert számára

Plus size memória, avagy Kiskövérhatározó Schobert Norbert számára

Már-már csillapodni látszanak a Schobert Norbert által plus size témakörben generált indulatok, én pedig még csak most szentelek a témának külön bejegyzést. Ennek ellenére nem érzem, hogy bármiről is lemaradtam volna, hisz Norbert komplexusos életpályáját periodikus rendszerességgel végigkísérik a hájfóbiájától vezérelt, kövérvegzáló kirohanások. Mivel a Lowcarb Vezér már oly sokszor elégtelenre vizsgázott következetességből, illetve a saját maga által gyártott mesék hosszú távú memóriával való feldolgozásából, ezért számára is készítettem egy zsebszótárt miheztartás végett.

tenyér.jpg

Bár Norbert szerint nincs olyan, aki őt ne ismerné, a tudatlan halandók kedvéért mégis definiálnám azt a lenyomatot, amelyet páratlan nagysága rajzol meg a létezésben:

Schobert Norbert: mami kedvence - dagadt kisfiúból lett exrendőr, retro aerobikoktató, táplálkozási rendszert összeollózó - önjelölt módon fogyásért kizárólagosan felelős istenség, bulvártól elzárkózó absztinens életmentett szívműtött - húsevő baktérium túlélő, hobbiszintű étteremkritikus - sáskaközpontú marketingszakember, franchise rendszerű pék, cukrosbácsi és címkegyáros, civilként igazi FÉRFI-, mintaférj- és mintaapa-paródia

3_2.jpg10343663_709511655764904_2279703920205500120_n.jpg

Norbi Update: a franchise rendszerű pék, cukrosbácsi és címkegyáros által felépített brand, amelynek elnevezése pont olyan komoly kicsengésű, mintha Csányi Sándor a bankját Sanya OTP-nek nevezné

a-norbi-update-kritikaja-23631.jpg

Titok: a franchise rendszerű pék, cukrosbácsi és címkegyáros külföldi diétákból összeollózott táplálkozási rendszere olyan kifejletlen és önállótlan egyedek számára megálmodva, akik nem ismerik fel saját testük üzenetét, és a jövőben sem szándékozzák behatóbban feltérképezni egyedi és megismételhetetlen csodaként működő szervezetük egyéni kódjait, ehelyett exrendőrök aktuális hóbortjai szerint táplálkoznak

271111_182015468526426_100001539212738_463957_1527254_n_710_2011070995832_9.jpg

Duci tréning: testmozgásnak álcázott szerepjáték, amely nyomokban tartalmaz bárminemű izom-stimulációt - az erőltetett koreográfiába tuszkolt, túlsúlyos statiszták, illetve a prezenter elhadart fapoénjai gondoskodnak arról, hogy ezt a tényt a kazetta végéig minél kevesebben konstatálják

hqdefault.jpg

Retro aerobic: testileg és lelkileg sérült retro aerobicoktató által előadott nosztalgiajellegű edzésparódia, jelmezigénye mellőzi a fénykorában alkalmazott testre simuló forrónadrágot és unisex tornadresszt, helyette XXL-es póló gondoskodik a mikrofonöv szakszerű szellőztetéséről – a koreográfia ötvözi a reumás medvék csárdásórán elsajátított csoszogásának, illetve a csípőficamos nyulak korengedményes nyugdíj előtti utolsó szökkenéseinek esszenciáját – a követhetetlen mozgáskombináció hangi aláfestése kappanhangon süvöltött hadaró buzdítás, amelynek következtében a közönség meggyőzi az előadót arról, hogy amit a színpadon művel az élvezetes és sportkihívásnak tekintendő

10440275_706037332779003_5158050329766739944_n.jpg

Testileg sérült: adoniszi szerepkörben tetszelgő, önkritikátlan, gnómszerű, állva hanyatt esett naposcsibe méretű, kappanhangú, besárgult fogköves mosolyú, koravén retro areobicedző, aki fókazsírját, deréktáját körülölelő pihenőizomzatát, illetve harmincöt év felett kimúlt melleit paraszt-, kenyér,- és csokidiétával restaurálja

10272618_819518851394020_1794852764345609769_o.jpgSchobert-Norbi-250x250.jpg

Lelkileg sérült: mami kedvence dagadt kisfiúból lett komplexusos, hájfóbiától szenvedő olyan torzult énképű, beszédhibás felnőtt, aki infantilis viselkedésével gyermekei elől zsarolja el az őket megillető figyelmet, aki szüntelenül központi szerepért ácsingózik, ha kell azt következetlen füllentések sorozatával is kivívja – előszeretettel tetszeleg hős, igazi FÉRFI, romantikus lovag, mintaférj szerepében – ha kitalált világképe megsérül, taknyos gyermek módjára prüszköl és önsajnáltatással koldul együttérzést

 

Családi album: Olyan zömében - kisebb vagy nagyobb mértékben- túlsúlyos egyedeket ábrázoló fotók gyűjteménye, amelyet a bulvártól elzárkózó absztinens életmentett szívműtött - húsevő baktérium túlélő, hobbiszintű étteremkritikus - sáskaközpontú marketingszakember, franchise rendszerű pék, cukrosbácsi és címkegyáros, civilként igazi FÉRFI-, mintaférj és mintaapa-paródia elfelejt illusztrációként felhasználni, amikor éppen az aktuális, kövéreket burkoltan szapuló fogalmazását közzéteszi. A plus size kategóriát kimerítő férfiak, nők, felnőttek, gyerekek változatos portfóliójában testalkatát tekintve egyedül Schobertné jelenti a kivételt, de ő sem mentes az extra méretek iránti szenvedélyes elköteleződéstől úgy, mint: plus size szilikonmellek, plus size fogsor, plus size bajusz, plus size orr, plusz size növekedési hormonszint

10298672_812924365386802_5282819394946929214_n.jpg

Kövérlelkűek: azon halandók összessége, akik nem mulasztják el felhívni a dagadt kisfiúból lett, deréktájban megvállasodott cukrosbácsi figyelmét arra, hogy saját családtagjai túlsúlyosak

20140228schobert-norbi-schobert-norbert.jpg

Parasztdiéta: az aktuális zsírbörtönéből rövid időre kiszabadult, önjelölt módon fogyásért kizárólagosan felelős istenség ad hoc ötlete, amelyből – mint ilyenkor lenni szokott - a véletlen szerencsét kihasználva előbb szeretett volna üzletet csinálni, minthogy átgondolta volna, hogy a talicskányi oldalszalonna és egyéb zsiradék fogyasztása esetleg csak azoknál eredményez fogyást, akik ezt semlegesítendő házi pálinkafőzde csúcsra járatott kapacitását reprezentáló mennyiségű zsírbontót illesztenek konty alá

10407070_709733795742690_4649391693780847397_n.jpg

Kenyérdiéta: az aktuális zsírbörtönével két héttel a külföldi tábor előtt szembesülő, önjelölt módon fogyásért kizárólagosan felelős istenség és cukrosbácsinak a strandformát megcélzó rapid próbálkozása, amelynek során pár nap leforgása alatt sikerül 8 kilótól megszabadulnia, bár a súlya saját elmondása szerint soha nem lépi túl az általa ideálisnak tartott 72-74 kilogrammot, ezért a deréktáján hordott beépített mikrofonöve és a markolászható keble lényegében mérhető aurasűrűsödés következtében válhatott vizuális manifesztummá

norbi_1.jpg

Csokidiéta: az önjelölt módon fogyásért kizárólagosan felelős istenség delirium tremens üzemmódban előállított korszakalkotó ötlete, amelynek segítségével felpörgeti a nevével fémjelzett boltok polcain található, zsíros - kakaós masszából gyúrt, hashajtó csokiutánzatokból származó forgalmat

d0001677Ccd5bb12bb051.jpg

Hátulról fotózott túlsúlyos magyar nő: a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi szociófotójának alanya, akit pitiáner lájkgyűjtés céljából emberi és szellemi fölényt nyomokban sem tartalmazó hatásvadász gondolatkezdeményei illusztrációjaként használ fel

Kövér.jpg

Hátulról fotózott túlsúlyos külföldi nő: a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi szociófotójának alanya, akit pitiáner lájkgyűjtés céljából emberi és szellemi fölényt nyomokban sem tartalmazó hatásvadász gondolatkezdeményei illusztrációjaként használ fel – annak a jelenségnek az áldozata, amikor a külföldi alaktáborban a cukrosbácsinak a poháremelgetést leszámítva semmi dolga nem akad, ezért pótcselekvésként a facebookon generál indulatokat

0a88ab29.jpg

Britney Spears: Időszakosan karfiol és narancsligeteket növesztő világsztár, akit az önjelölt módon fogyásért kizárólagosan felelős istenség arcát mutatva is képes felhasználni a megosztónak szánt, kövérszapuló irományaihoz - teszi ezt könnyedén, hisz nem kell attól tartania, hogy az énekesnő tagja a Norbi Update népes, külföldi követői táborának

1802.jpg

Nyami-nyami: a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi szellemi deformitásának azon megnyilvánulása, amelynek során ezt a gusztustalanul humortalan kifejezést baráti gesztusnak álcázza a kövérek alázására

1367_6098_fb.jpg

Nyami-nyami ( második értelmezés): a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi koponyájában az utolsó zsákmányára bukkanó agyevő bogár kéjes felhördülése

Kövérségért felelős ételek: minden, ami nem kapható Norbi boltokban – az Update üzletekben is kínált portékák konkurencia által forgalmazott változatai

fotoszaboattila_1.jpg

Bőr: az elhízottak zsírbörtönét összetartó takaróréteg, amelyet a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi, címkegyáros Porsche vásárlás reményében el szeretne távolítani róluk – továbbá az, ami a retro aerobicedzőnek vagy nincs a képén, vagy ha van, meglehetősen vastag

narancsbor.jpg

Zsírtömb: az a nagy kiszerelésben, előre csomagolt zsírkocka, amely segítségével a fogyás kizárólagos földi helytartója a rekorder súlyveszteségeket előszeretettel szemlélteti – retro jellegű ténykedése óta a húsz kilós tömb megemelése komoly próbatétel elé állítja – napjainkban már nem ajánlanánk a rajta való üldögélést sem, mivel azt is hihetnénk, hogy teste fő alkotóelemét mutatja be emígyen

zsír.jpg

Hasznos kövérek: Önerőből jelentős súlyveszteséget maguk mögött tudó élőlények, akik négy meghatározó csoportba sorolhatók

a, rekordszintű fogyást felmutatók ( szigorúan 50 kg felett )

b, a kiégett cukrosbácsi újabb bestseller reményeit kiszolgáló lefogyottak

c, papírmasénak alkalmas látványos alakváltoztatók

10286798_690239361025467_5220745608987858063_o.jpg

A felsorolt altípusok valamelyike nem kizárólagosan önmagában fordul elő, a három csoportosítási szempont ez idáig kizárólag Móncsi személyében egyesült. Mindhárom kövérfajta akkor a leghasznosabb, ha az Update érdekében eszközölt reklámtevékenységét ellenszolgáltatás nélkül végzi.

10251978_685565334826203_8974572022759243211_n.jpg

d, elkötelezett Update vásárlók, akik a piacon fellelhető lényegesen olcsóbb, eredeti termék helyett az átcímkézett norbis verziót preferálják az Update életérzés átélésének reményében

Haszontalan kövérek: akik nem ismerik el a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi és címkegyáros felülmúlhatatlan szaktekintélyét, nem vásárolnak Update termékeket – súlyosbító tényező, ha a konkurencia kínálatát tartják áldásosnak az egészségük vonatkozásában

02.jpg

Kövér ember nem bűnös: hatásvadász könyvcím, amelynek borítóját az Update kabaladucija díszíti – mottó, amelyet a Lowcarb Vezér aktuális, túlsúlyos embereket pellengérező szösszeneteiben minden esetben negligál

BIG_0008226599.jpg

norbi3_1.jpg

Kabaladuci: országunk legsikeresebb üzletemberének és nejének házi kedvenc molett Szilvikéje, aki sok éve tartó Alakreform és Update táplálkozás ellenére képtelen lefogyni, vagy ha mégis sikerül neki úgy ad le 30 kilót pillanatok alatt, hogy azt észre sem lehet venni – úgy ülhet az igazi FÉRFIparódia ölébe, hogy az a kövér ember közelségtől nem lesz rosszul, ellenben „Cipelem a sorsomat” jeligével fahumorizálva szemlélteti önmaga által vélelmezett tököscsávóságát a facebookon

szilvi.jpg

Kövér bolttulajdonos: az Update életmódrendszer mellett nyereségvágyból elköteleződő üzletembertípus, aki a bulvártól önmegtartóztató, indonézek által hőn szeretett cukrosbácsi példájából szűrte le, hogy nem kötelező karcsúnak lenni annak, aki az Update reprezentánsa – eklatáns példa: Róbert sógor

Róbert_1.jpg

Kövér és nem kövér bolttulajdonosok összessége: azon extra kockázatot bevállaló üzletemberek közössége, akik a testileg és lelkileg sérült cukrosbácsi, címkegyáros, antiadonisz aktuális kövérszapulása alkalmával egyetemesen a szívükhöz kapnak, és földrajzi távolságuk ellenére közös szívdobogást átélve apadni látják a számukra amúgy is szűkös nyereséget

kover-no-merleggel-d00000F2676700533f636.jpg

Harmincöt felett kimúlt mell: a megereszkedett emlőnek harmincöt év alatti női családtagok esetében történő leszólása, amelynek következtében azok amorf gumilasztikra cserélik a testalkatukhoz illő másodlagos női nemi jelleget

1794525_1389837657954166_1137235749_n_1.jpg

– férfiak esetében markolászható, felesleges mennyiségű zsírtömeg, amely a másokat előszeretettel szapuló csecsbirtokos esetében az önkritikátlanság jól megérdemelt mementója

10259089_700178986698171_4467860027799895961_o.jpg

 

mell2.jpg

Dagadt verőember: olyan a jogos jussát jelképesen arcon legyintéssel sürgető robosztus testalkatú beszállító, akinek fuvallatától báró Münchausen retro aerobicedző berepül a sarokba – majd amelytől késleltetett agyrázkódást szenved, és amelynek megismétlési lehetősége elől önkéntes, fordítva felhelyezett nyakmerevítőbe menekül

26954.jpg

Dagadt értelmiségi lét elleni küzdelem: a mintaapa-paródia saját nemzésű utódainak abbéli szándékból fakadó futópadon történő sanyargatása, hogy amazok ne halmozzanak fel nem kívánatos súlytöbbletet – értelmetlen aktus, mivel a súlytöbblet a hanyag élelmezésnek köszönhetően már előállítódott, a szülők génállományának átörökítési esélyeit latolgatva az értelmiségi lét pedig nem fenyeget

10373828_1431735653764366_5400236892166798307_n.jpg

Plus size modell: olyan a divatszakmában dolgozó, átlagos női testalkatot viselő modell, akinek látványától garantáltan nem lesz merevedésük a homoszexuális divattervezőknek, olyan felépítésű nőtípus, akit a fogköves mosolyú antiadonisz érdeklődés hiányában nem preferál – normális értékítéletű és érzésvilágú emberek számára a kívánatos arany középút megnyilvánulási formája

PlusSizeModel_HowToModelCoaching.jpg

Kövér ember Schobert Norbert szerint: a szerelem, a női önérzet, a boldog élet vesztese, a fánk- és gofripult , X láb, lúdtalp, örök narancsbőr, kettes típusú diabétesz nyertese, fehér liszt és cukor olvad a szájában, gusztustalan hájba fojtja az egyetlen életét, lusta, büdös, többletadózást indikáló, taplószerű combközű, pattanásos fenekű, testileg és lelkileg sérült, vibrátorkoptató aszexuális lény, aki a támadások 99,9 %-ában evidens módon a női nem képviselője

koldok.jpg

Kövér ember Schobert Norbert szerint érdekorientált találkozókon: nem bűnös, ha részt vesz Update bolt megnyitón, retro aerobicon, alakreform táborban –ilyenkor futó ölelések, átmeneti érintések erejéig elviselhető, hogy színesebb legyen a facebookos fényképalbum

norbit.jpg

Kövér ember valójában: a Jóisten céllal teremtett létezője, aki a legkevésbé sem különbözik más halandótól, csak éppen a keresztje mindenki számára szabad szemmel látható, bár lehet ezernyi erénye abban biztos gyengébb, hogy talán érzékenyebb az átlagnál, talán nem képes elengedni a múlt terheit, talán nem képes mindig nemet mondani a környezetének, talán önmaga terhére túl sokat ad magából, és nincs, ami helyére billentené az életében az adás kapás egyensúlyát, lehet hogy az XXXXL-es ruhák között válogat,

boldog_kover_no.jpg

de a teste mellett emberfeletti a jósága, a humora, az intelligenciája, az együttérző képessége, az embertársai iránti érdeklődése és nyitottsága, a családja és gyermekeiről való gondoskodási igénye és tettvágya, lehet, hogy szerény és visszahúzódó, méltósággal viseli a sors rá kimért csapásait, esetleges műtétjei alkalmával nem teszi közszemlére feltrancsírozott testét,

65345.jpg

lehet hogy olyan társat talált, aki a többletsúlya ellenére szívest-örömest elfogadja, és azt is elnézi neki, hogy komoly vagyonokat költ egy olyan ember átcímkézett termékeire, akinek feltétel nélkül elhiszi, hogy ő nem bűnös, és az Update borsos árait az egészsége érdekében fizeti ki, egy őt valójában mélységesen lenéző cukrosbácsit támogat abban, hogy az kedve szerinti nagy lábon élhessen

 50431_schobert-norbi-kover.jpg

Kedves mami kedvence - dagadt kisfiúból lett exrendőr, retro aerobikoktató, táplálkozási rendszert összeollózó - önjelölt módon fogyásért kizárólagosan felelős istenség, bulvártól elzárkózó absztinens életmentett szívműtött - húsevő baktérium túlélő, hobbiszintű étteremkritikus - sáskaközpontú marketingszakember, franchise rendszerű pék, cukrosbácsi és címkegyáros, civilként igazi FÉRFI-, mintaférj és mintaapa-paródia!

Talán ideje lenne megtanulnod, hogy azokat a teheneket tudod porschetámogató üzemmódban fejni, akiket bókokkal hizlalsz!

nostenyek.jpgmajom.jpeg

Fenti szótár meghatrozásai a fantázia szüleményei, minden a valósággal való egyezés a véletlen műve

(Forrás: A Bojkottos csoportból Karfolseggű Irigy Fotelforradalmár képe, Mészáros Klára illetve egy netes  hozzászóló szófordulata,Norbi Update facebook oldala, netről tallózott fotók )

-----------------------------

Ezt a cikket Timinek ajánlom, aki miatt lemaradtam egy napozásról, és adós maradtam egy takarítással, de azért.....

tumblr_m58rx46z371rx2da7o4_500.jpg

 

49 komment Norbi Update szótár kövéfika Tovább
Plus size memória, avagy Kiskövérhatározó Schobert Norbert számára Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
49 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Botrány! A GVH akadályozza Schobert Norbi Rubik-kockává válását! Botrány! A GVH akadályozza Schobert Norbi Rubik-kockává válását!
  • Címlap-karácsony Rubint Réka módra Címlap-karácsony Rubint Réka módra
  • Osztva vagy fosztva? Az önzetlen "szív ember" Rubint Réka Osztva vagy fosztva? Az önzetlen "szív ember" Rubint Réka
  • Rubint Réka számára harisnyaszponzor kerestetik! Rubint Réka számára harisnyaszponzor kerestetik!
  • Koccintanék az 1 368 236 egészségére! Koccintanék az 1 368 236 egészségére!

A bejegyzés trackback címe:

https://updateminuszegy.blog.hu/api/trackback/id/tr366398385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazmondó47 2014.06.22. 18:52:42

Végigolvastam a tanulmányt, de legjobban a fordított nyakrögzítő tetszett. Ebben a Norbiban egy Fábry veszett el. www.hazipatika.com/mediatar/media/nyakrogzito_galler_hasznalata/3718
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.22. 19:03:02

@Igazmondó47:

:)))))Ugye? Ez szép egy történet volt, olyan norbis...
meglegyinti a tag, ki sem billen a tengelyéből, de már azt nyilatkozza, hogy berepült a sarokba, holott videó van az egészről, utána az agyrázkódás, és valóban hab a tortán a fordítva felhelyezett nyakmerevítő :DDDD nem véletlenül támadta meg a húsevő baci, sokat kísértette a sorsot :D
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.06.22. 19:59:13

Szenzációs! Gratulálok!
Különösen a "retro aerobic" és a "bőr" jelentése tetszik.

Ami meg a nyakmerevítőt illeti...Mentős is próbált meggyőzni róla, hogy jól van feltéve.
Pedig látszik, hogy pont nem.

:)
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.22. 20:38:46

@Gatto Negro:

Köszi a vegzált kövérek nevében, jóvátétel a pofátlanságért :)
Töredelmesen bevallom nuku közöm az eühöz, sőt még fogászton kívül sem fordultam meg sok helyen, a fordítva felhelyezett nyakmerevítő spontán meglátás volt, csak egy érzet, de ha valaki konkrétan cáfolja akkor korrigálok :))
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.22. 20:46:51

Nézzétek! Ezt találtam:
hajrasassok.blog.hu/2010/02/14/norbi_es_a_nyakmerevito_tortenete
érdemes elolvasni :)))))
Válasz erre 

2014.06.22. 21:13:53

Ez egy szar, erőltetett poszt.
Rühellem Norbit, de ez akkor is szar volt.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.22. 21:23:09

@SmittyB:

Köszönöm szépen az építő megjegyzést :)))
Nem célom senki kegyét keresni, és senkinek nem szeretnék tetszeni, de jómagam így tiltakoztam Norbi folyamatos álszentsége és diszkriminációja ellen. A stílusválasztás tudatos, az Update szubkultúrát ismerők szerintem jól tudják, hogy minden információ eredője maga a GURU.
És még egy fontos megjegyzés, természetesen nem találom Norbit kövérnek csak kissé amorf módon párnázottnak, számomra az is tökmindegy, hogy ronda, csakis azért nagyítom fel a külsejének eme megnyilvánulásait, mivel állandóan előítéletektől fröcsögve diszkriminálja azokat, akikből él.
Válasz erre 

owen71 2014.06.22. 22:12:32

Gratulálok,remek irás volt.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.22. 22:31:43

@owen71:

Köszönöm szépen a figyelmedet, örülök, hogy így gondolod :)
Válasz erre 

melgenori 2014.06.22. 22:36:21

Nem tudsz hibazni.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.23. 08:20:12

@melgenori:

Kedves vagy, hogy így gondolod :)))
Válasz erre 

2014.06.23. 20:01:35

majdnem kiköptem a számban levő tejet a röhögéstől, mikor megláttam azt a fenti retusált, fogfehérített fotót norbertről :D
Válasz erre 

2014.06.23. 20:04:46

u-1, úgy vagy jó, ahogy vagy :)
Válasz erre 

2014.06.23. 20:06:02

én mostanában csak azért nem jöttem, mert elkezdtem lakást nézegetni Bp.-en (egyelőre nem találtam), de közben elkezdtem vágyódni az elvándorlás után is, úgyhogy hol lakásokat, hol országokat nézegettem...
ha túlleszek a válságon, többször is jövök :)
Válasz erre 

owen71 2014.06.23. 20:56:36

Az@updateminuszegy: Az összes irásodat elolvastam,baromira tetszik mind várom a folytatást!!!!!!
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.24. 11:21:29

@excellente:

Sok sikert az álmaidhoz illő lakhely és otthon kiválasztásához! :)
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.24. 11:23:16

@owen71:

Köszönöm szépen, de ígérni nem tudom :) Alapból most megint úgy vagyok, hogy a nem folytatásra szavazok. Ezt az időt sokkal hasznosabban is el tudom tölteni, Réka és Norbi annyira buta és színvonaltalan emberek, hogy életrablás minden rájuk irányuló figyelem :)
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.24. 11:24:00

Megint úgy vagyok, mint anno, van vagy öt félkész vázlatom, akkor is kitöröltem őket :)
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.06.25. 06:29:25

@updateminuszegy: Ne töröld ki őket. Elférnek. Semmi gond azzal, ha időnként szünetet tartasz, hiszen itt a nyár, amikor annyi mást lehet csinálni...csak ne tűnj el végleg. Feszültségoldásnak kiváló, ha olykor írsz róluk.
Válasz erre 

2014.06.26. 20:12:44

@updateminuszegy: akkor írj másról :) neked írnod kell, ez nyilvánvaló :)
Válasz erre 

2014.06.26. 20:16:15

@updateminuszegy: találtam egy termékeket tesztelő írást!
cink.hu/norbi-alien-nyalkaval-kent-jogaszonyeget-arul-pizza-nev-1574006089
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.27. 09:05:50

@excellente:

Nagyon kedves vagy :) Örülök, hogy így gondolod :)
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.27. 09:06:39

@Gatto Negro:

Meglátjuk, még nem töröltem ki :)
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.06.27. 19:40:12

@Gatto Negro:

Nyugdíjazásom apropójára ma kettőt is posztoltam, lehet hogy ezt csinálom, ráállok ilyen rövid nyári szösszenetekre, ezt átgondolom :D
Válasz erre 

Burpee 2014.07.14. 22:50:08

Egyetértek exellente-vel, Neked írnod kell! Iszonyat jól csinálod amit csinálsz, ez a poszt -most találtam ezt az oldalt, és időrendileg visszafelé olvasom- odab@sz, a szó pozitív értelmében. Tetszik a szóhasználat, az irónia, -SmittyB nevű olvasótársamnak valószínű ez nem esett le, és/vagy a terjedelem okozhatott gondot, tekintve, hogy ma már nem szeretünk olvasni ugye...- a szöveg, és -témafelépítés, igényes na. 5*-ös, leülhet! :)
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy én ismerem a kis törpét, még ie. nojbi korszakból, tehát az ellenszenv oka abszolúte személyes (és szakmai). ;)
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.15. 06:27:14

@Burpee: Mesélj! Lécciléccilécci!!!
Válasz erre 

2014.07.15. 21:47:34

@Burpee: Nem tudom mi esett le?
A poszt gyenge, sokat markol keveset fog. Hosszadalmas köpködés, süt belőle az ellenszenv, hatásvadász: Norbit gyűlölők idegyűljetek !
Igen jó a humorérzékem, nekem mégsem volt vicces, inkább erőltetett és mint írtam hatásvadász.
A többi posztot már el se olvasom, ennyi elég volt köpködjetek nyugodtan tovább.
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.16. 07:24:00

@SmittyB: Akkor írj egyet te is, hogy lássuk a különbséget! Ötsorosnál kicsit hosszabbat, ha lehet.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.18. 16:58:33

@SmittyB:

Milyen kitüntető, hogy néha szakítasz időt arra, hogy újfent leszóld a blogot, köszi a figyelmességet <3
Válasz erre 

Burpee 2014.07.18. 21:04:38

@SmittyB: Csak egy kérdés, és egy javaslat.
Kérdés: ha szerinted ez itt a gyűlölet gyülekezete maga, akkor Te vajon mit keresel itt? Téríteni, szeretetet hirdetni? Te Vagy Kozsó, vagy valami Hit gyülis?
Köszönjük szépen, a lelkünk rendben van, és mindenkit szeretünk, ölelünk, stb., de sajna a ténye azok tények.

Javaslat: Guglizd már ki légy szíves az irónia szót, mert látom összetévesztetted a poénnal, ami még csak köszönő viszonyban sincs azzal.
Szegény Puzsér is említette, hogy lassan minden mondata után oda kell írnia zárójelben, hogy (irónia!), mert állandóan bekajálják amit ír, ahogy az le van írva, és úgy már totál más az egész. Ahhoz, hogy azt (irónia) valaki értse, bizony nem humorérzék kell, mint inkább intelligencia.

Az írásodból süt a feszkó. (vannak ám erre utaló jelek az írásban is ;) ) Vezesd le a feszkót, és ornázz egyet Rékával! :D
Ja! És világbéka...izé...béke! <3
Válasz erre 

Burpee 2014.07.18. 21:06:18

*tornázz
Válasz erre 

Burpee 2014.07.18. 21:43:36

@Gatto Negro: Úgy nekem is blogot kéne írnom, ahhoz viszont se tehetségem (bár írásban is nagy a pofám,valószínű szakmai ártalom :D ) se türelmem.
22 éve vagyok a szakmában, Norbertót még a megboldogult (anno a VII.ker.-ben volt, de Norbi jóvoltából becsődölt) Madness fitnessből ismerem, "senki" korából.
Mint ahogy anno Imiéket (terem tulaja) is kihasználta, (mert ők találták ki, és valósították meg a videó kazettákat, juttatták be a TV2-be, és az akkor még egyetlen hazai fitnessruházatot gyártó Jessica céggel is) azaz a hátukon kapaszkodott fel, úgy Pesuth Ritával is ezt tette, de Őt még anyagilag is lehúzta.
Ha azt mondom miközben box órát tartott, és felütéskor azt mondta "horog, horog", az vicces, vagy vicces? Számomra mondjuk inkább idegesítő volt, tekintve, hogy kick-boxoltam, és ilyen emberek kerestek (és ez most sincs másként a szakmában) ugyan annyit/óra, mint azok, akik valóban ott vannak a szeren szakmailag.
Réka akkor még sehol nem volt, edzőként senkinek (termek) sem kellett. Bár próbálkozott a verseny aerobic-al is, de semmi...pedig párosban is indították egy akkoriban igen sikeres versenyzővel, tele nyomták cuccal (akkor szedett föl magára hirtelen (2 hónap alatt!) vagy 5 kilónyi izmot, de eredményt nem tudott produkálni.
Kérdezzétek a Zugló fitness tulaját, hogy kb. 15 évvel ezelőtt milyen ajánlattal keresett fel minket (már nem dolgozom ott) és hogyan távozott (zakózott el motorral a parkolóban sokak szeme láttára) a helyszínről, nagy elégedetlenségében.
Ésatöbbiésatöbbiésatöbbi, de ez már mind törPénelem :D
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.18. 22:04:47

@Burpee:

Köszönjük az érdekfeszítő beszámolót :))))))))))))
Valahogy nem találok semmi szokatlanul kirívót a felfestett történetben és jellemrajzban :))))))))
Ennyit feltételeztem róla amúgy is, látszik, hogy felkapaszkodó törtető alkat.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.18. 22:06:28

@Burpee:
Mi volt az ajánlat? Ne csigázz bennünket:D
Válasz erre 

Burpee 2014.07.18. 22:14:04

@updateminuszegy: Akkor még nem volt ápdétizé, csak szereplések a TV2-ben, (2 perces tornikázás 2 husi csajjal a háttérben, Jessica szerkóban) és jött Ő (így nagy ő-vel :D ) azzal, hogy HAJLANDÓ (!) nálunk órát tartani 10 000 ft/óra. Csak viszonyításképp: akkor kaptunk úgy 2-3000-et/óra, és ez volt a plafon, akkoriban 700 volt az átlag.
Tomiék meg néztek, hogy ezmegijjjjjjez, és elhajtották, mire norbertó (nem véletlen a kisbetű) kiakadva felpattant a mocira, gondolta vagányan 1 kerékkel távozik, de csak kellemes/derűs perceket sikerült okoznia, megerősítve ezzel, hogy a döntés helyes volt.
Óóóóóóóó, ha Tomiék akkor tudták volna, hogy egyszer ki is lesz ez az akkor még lúzernak (és embernek) látszó lény! :D
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.19. 07:28:22

@Burpee: Hát igen...Mindig is nagyobb volt az arca, mint a tehetsége.
És most már azt is sejtem, hogy honnan származik a "nyitott hátgerinccel születtem" része az ápdájtkánonnak. Vicces lehetett, ahogy a mester hentereg a betonon, mint egy bekómált szarvasbogár! Hívtatok neki mentőt vagy képes volt a saját két...lábán távozni?

Répa és a verseny aerobic? *leesettállalcsodálkozikszmájli*

Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy szívesen fogadnánk további törPénelmi leckéket. A blogírást meg gondold meg még egyszer. ;)
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.19. 10:12:50

@Burpee:
egyetértek Gatto Negroval nagyon élvezetes stílusban mesélsz :)))))

Vajon manapság ki mennyit fizetne a medvecsárdásáért?
Norbi munkásságát csak dvd-n ismerem, az összes minimális gyakorlat nagy koreográfiai körítéssel. Van olyan anyaga, amelyet már majdnem egy az egyben láttam külföldi csatornán, tehát még azt is koppintotta.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.19. 10:14:11

@Gatto Negro:

érdekes, neked is a verseny aerobic volt fura, nem a cuccozás :D
azóta sem változott semmi, különösebb eredményt nem ért el, de a bajszát lassan pödörheti.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.19. 10:22:48

@Burpee:

Apropó moci!
Réka és Norbi is ízirájderöcsémeztek a facebook oldalon, Norbert már nem volt olyan bevállalós, mint az asszony ő csak állva pózolt. Akkor lehet, már 10000 forintot sem merne kérni egy óráért :D
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.19. 11:15:50

@updateminuszegy: Kb. az a kategória, mint Norbi triatlon aranyérme meg öttusázása. Szépeket mond róla, de bizonyíték...Az nincs. Réka viszont tudomásom szerint sosem említette, hogy versenyzett volna.

Egyébként a bajusz eredmény...lesz, ha egyszer rendeznek fitneszbajusznövesztő versenyt is. ;)
Válasz erre 

Burpee 2014.07.20. 23:57:27

@Gatto Negro: Ugyan...lásd: Konchita. :D

Cuccozááááááááás? Növi hormon, (legdurvább) hagy szóljon...alább nem adja. ;)
Válasz erre 

Burpee 2014.07.21. 00:00:36

@updateminuszegy: Ebből is láCCik, norbertünk mennyire retro. Mi anno kazettáról nyomtuk a muzsikát, és videókazin kezdte rontani (hülyíteni)a népet. Mondjuk szép embőr már akkor sem volt, viszont én a 158 centimmel, simán egy fejmagasságban voltunk...Há' már akkor sem néztem fel rá nnnnna. :D
Válasz erre 

Burpee 2014.07.21. 00:04:04

viszont én a 158 centimmel, simán egy fejmagasságban *voltam vele...
Bocsi már késő van, és már bevettem a fogalmazásgátlóm...meg tudjátok...szőke nő is vagyok, van itt mentség bőven :D
De legalább nekem az van! :D :D
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.21. 06:51:06

@Burpee: Burpee! Koncsita szakálla mű, Réka bajusza viszont eredeti.

Szóval Norbertünk akkoriban még csak 160 cm magas volt? Akkor az update cuccokban is van növekedési hormon, mert a Story magazin Sztárlexikonjában 170 cm-es testmagasság van megadva, de néhány későbbi facebookos postjában 173, illetve 175 cm magasnak mondta magát. Ha így folytatja, mehet néger kosarasnak Amerikába. (Akkor is mehetne, ha már megállt a növésben).
Válasz erre 

2014.07.22. 11:48:20

@updateminuszegy: Megszólítottak tehát válaszoltam, ha nem válaszolok akkor meg az a problem!?
Tuudom sapka...
Nyugi erre még igen, a többire már nem fogok.
Annyit neked meg a köpködőknek, süt belőletek az irigység, ráadásul a kritikát sem fogadjátok jól.
Egy normális blogíró nem csak azokat látja szívesen, akik vele együtt bégetnek hanem legalább átgondolja a kritikát és nem sértődik nem támad.
Ismétlem az egész Norbi famíliától kiver a víz, tehát eszem ágában sincs velük ugri-bugrizni, azt meghagyom a fanoknak, akiknek szerintem nincs több sütnivalójuk mint nektek, de legalább nem a köpködésről szól az életük.
Számomra szánalom a köbön, hogy valaki azzal foglalkozik mindennap, hogy kipécéz egy családot és arról vezet blogot mekkora gyökerek.
Kit mi tesz boldoggá...
Na itt is voltam, a radaromból törlöm a blogot úgyhogy nem fogom látni a rám hánytok, lehet kezdeni:
Válasz erre 

czinczi 2014.07.22. 13:50:18

@SmittyB: Tiplizz innen de gyorsan! Ez nem neked való hely, bár valami oknál fogva mégis olvasod a blogot. Miért is???
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.22. 19:48:40

@SmittyB: Ha megmondod, mire kéne irigykednünk veszek neked egy update katicát. Garantált a fingógörcs egész éjszakára.

Ha megnézed a dátumokat, akkor láthatod, hogy nem minden nap van post vagy akár hozzászólás.

Ide sem kellett volna jönnöd. Egyébként ez az irigyezés...ez gyanússá tesz téged. Ezzel az "érvvel" eddig csak tőrőlmetszett ápdájtfanok jöttek elő.

Egyébként meg a soha viszont nem látásra! Nekem nem fogsz hiányozni.
Válasz erre 

updateminuszegy 2014.07.23. 15:59:19

@Gatto Negro:
Az egésznek az a bája, hogy pont olyan kér számon rosszindulatot és fröcsögést, aki eddig két leszólás erejéig tévedt ide :) És abszolút nem zavar senki nem tetszése. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy ennek a blognak az árnyalt üzenetét csak azok értik, akik sóberék facebookos agymenéséből eléggé naprakészek, hisz nem állhatok neki mindent magyarázni, ez a blog egy ondóisztikus (geci) szubkulturális agymenés, semmi más.
Amikor látszólag őket cikizem az csak azért van, mert ők is ezt teszik másokkal, mégpedig többnyire válogatás és többnyire jogalap nélkül, hát kapják meg ők is.
Válasz erre 

Gatto Negro 2014.07.23. 20:07:35

@updateminuszegy: Mit vársz az ápdájtfanoktól. Náluk a logikus gondolkodás képessége erőteljesen visszafejlődött.

Helyes. Cikizd csak őket! El kéne tűnniük a köztudatból, mert hiteltelenek...sőt: olykor még kártékonyak is.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:

Updateminuszegy

Ez a blog Schobert Norbert és Rubint Réka virtuális világának görbe tükre. Ha van témád, küldd el bátran az updateminuszegy@gmail.com címre! Jelszó: HUMOR!

Fontos használati utasítás!

u1_1.jpgDrága Olvasó!

Ha a posztokból olykor egy árva szót sem értesz azért lehet, mert a blog

értő olvasása feltételezi Schoberték facebook-szappanoperájának

hozzávetőleges ismeretét.

A blog tartalmától többnyire eltérő képekkel és szösszenetekkel megtalálsz a

facebookon is.

A blog minden posztja a fantázia műve, a valósággal való egyezése a  véletlen műve.


Keresés

Friss topikok

  • a.Varnyu: Értékes poszt és reális. Örülök, hogy olvashattam. (2019.08.07. 11:45) Teljességgel szubjektív véleményem a valódi Rubint Rékáról
  • Jármai György Tamás: Nagyon köszönöm, hogy ilyen elegánsan / kulturáltan tudtunk - ismeretlenül - online diskurálni ... (2015.10.29. 14:54) Friderikusszal összezárva – Rubint Réka kicsi énje számára színház az egész világ
  • updateminuszegy: @Igazmondó47: Igen, te mindannyiunk számára etalon vagy :) (2015.07.26. 12:27) Megrettenek-e Schorbert Norbert pressziójától?
  • updateminuszegy: @Igazmondó47: tessék, itt a bizonyíték, hogy hárman azonos problémával küzdők jól elvoltak egymá... (2014.12.12. 14:42) A Schobert fiú esete Tóth Veroccsal...

Címkék

Agassi Update (3) Alakreform (1) álomvilág (1) belebeszélő (4) csakegykérdés (3) D&N (3) előítélet (4) facebook (1) Gatto Negro (1) GY.I.K (2) hiteles (21) Hormondiéta (5) hormondiéta (3) játék (1) Kamu (2) kamu (27) kövéfika (1) kövérfika (2) legleg (2) LOVE (7) Móncsi (4) Nobi (1) Nocomment (14) Norbi (69) nukudivatérzék (1) Réka (89) réka (3) reklám (12) rémrendes (7) simafika (2) tábor (1) Tőzsde (1) tőzsde (7) Update (53) update (3) Update-teszt (1) Update szótár (3) Címkefelhő

Egyéb

Archívum

  • 2017 szeptember (1)
  • 2015 október (1)
  • 2014 december (2)
  • 2014 november (9)
  • 2014 október (9)
  • 2014 szeptember (19)
  • 2014 augusztus (23)
  • 2014 július (4)
  • 2014 június (13)
  • 2014 május (18)
  • Tovább...
">

Facebook

Az ország fitnesspárja görbe tükörben
süti beállítások módosítása
Dashboard