Drága Rékánkról a vele készített interjúkból tudható, hogy módfelett érdeklődik az emberi psziché iránt, ezért az erre irányuló felsőoktatási tanulmányok megkezdését is fontolgatja. Mivel hasznos tevékenységek sokaságával túlzsúfolt napjai csak azt teszik lehetővé, hogy Müller Péter Szeretetkönyvének első oldalát tanulmányozza, az említett terv foganatosítása egyelőre még várat magára. Viszont pontosan tudható róla, hogy szakirányú előképzettség nélkül, ösztönszerűen folyamodik különféle tudatmanipulációs technikákhoz. Az eddig leginkább tökélyre fejlesztett mutatványa Pavlov után szabadon a rubinti reflex által kiváltott reflux. Hogy az mit takar?
A Fittgyüli legsérülékenyebb IQ-jú tagjainak időben dimenzionálva alaposan elnyújtott kondicionálását jelenti. Repitermékek, saját logós csippcsuppságok, a szektavezértől érkező válaszreakció reményében a nyáj tagjai egyéniségüket feladva válnak leszbikus lelkületű egofényezőkké. A hódolat jeleinek kitartó igyekezettel történő tolmácsolása során elérkezik az a kritikus pillanat, amikor Rubint Réka kiüzen az erre érdemesnek minősített csodálónak jelezve azt, hogy regisztrálta az imádat tényét. Ezt követően néhány visszacsatolással megsemmisítő csapást mér a delikvens önérzetére. Mivel képes felnőtt embereket agyatlanul rajongó csúszó-mászóvá degradálni? A pitiáner jutalmak mellett mindig akad egy kiemelkedő volumenű csalétek, ez pedig többnyire a Rubint Rékával való személyes kontaktus lehetősége. Az élet eseményeit helyén kezelni képes halandók megítélése szerint az alakreform nyáltengert felokádó lények rubinti reflex által kiváltott refluxban szenvednek, mert amit a Rékától eltanult életbölcseletek emésztése következtében felböfögnek az minden csak nem egészséges.