Schobert Norbert időről-időre világrengető gondolatokat oszt meg arckönyves követői táborával. Ezen szösszenetek közös jellemzője, hogy egyetemes érvényű igazságokat közhelyes tálalásban kínálnak fogyasztásra. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha a megvadult klaviatúrájú delikvens ezeket a tömegmanipuláló célzatú irományokat valóban hitelességtől átitatottan posztolná az üzenőfalára. E nélkül azonban csupán a szénhidrátmegvonás következtében amortizált gondolkodási képességű rajongók beetetésére szolgálnak többek között az alábbi gondolatok is:

Etetés - a szeretni képesség hiánya

Tudjátok, arra gondoltam, hogy azok, akik elhizlalják a kutyájukat, gyereküket, nem képesek kifejezni a szeretetet. A legkényelmesebb megoldás elétolni a kedvencet és magunkban elkönyvelni, hogy jó ember vagyok. Sokkal fárasztóbb elvinni naponta mozogni, felfedezetni vele a való életet és közös élményeket gyűjteni. Mert ott foglalkozni, törődni kell vele. Zabáltatni olyan, mint megvenni a saját jóságunkat, s ezzel lassú kínhalállá változtatjuk annak életét, akiért felelősséggel tartozunk, miközben mi jól megnyugodhatunk... Norbi

Gyakorta halljuk a mondást: nézd meg, ki mondta, és e szerint minősíts különféle megnyilvánulásokat, azonban én ebben nem hiszek. Sokkal fontosabbnak tartom a szavak mögött rejlő igazságtartalmat kutatni, ennek hiányában a szándék nemességével is beérem. Ebbéli szilárd hitemet talán az sem ingatja meg, ha elkövetkező soraimmal némileg ellentmondok önmagamnak. Ha figyelembe vesszük mindazon tényeket, amelyek Lowcarb Norbert idézett gondolatait negligálják, esetében különösebb érvarzenál felsorakoztatása nélkül is lemondóan legyinthetnénk ismerve őkelme szűnni nem akaró kötődését a népmesei elemekhez.

Nicsak ki beszél most, avagy ki szónokol az érdemi törődést kiváltó etetésről? Ki az, aki saját magára nézvést képtelen felismerni, hogy bizony kreált karcolatában önmaga besárgult fogköves tükörképe vigyorog bőszen, mert - szívkirálynőjével egyetemben - képtelen ráérezni arra, ő mit mulasztott a valódi és a lelki táplálás kapcsán?

Igen, vannak, akik elhizlalják a kutyájukat, de vannak, akik a megunt, idős ebet nemes egyszerűséggel az anyjukhoz toloncolják, és csak akkor porolják le, amikor életmentő kutyaműtét ürügyén könnyitatott lájkokat óhajtanak gyűjteni. Vagy éppenséggel akkor is megteszi a hűséges kutyus megfakult vakkantása, amikor már a fürtös kisgyermekek sem hozzák az elvárt követői tetszésindexet. Az ilyen illető tehát nem elétolja, hanem egyenesen eltolja a kedvencet, mert sokkal fárasztóbb elvinni naponta mozogni, felfedeztetni vele a való életet és közös élményeket gyűjteni.

Kérem, ne kövezzenek meg az állatbarátok, de a házi kedvenc mellőzését sokkal bocsánatosabb bűnnek tartom, mintha annak elszenvedői tulajdon gyermekeink. Pedig ilyenre is jócskán akad példa…

Igen, vannak, akik képesek a gyermekeiket Húsvétkor maguktól ellökni csak azért, hogy édeskettes love forever teniszmeccseket élvezzenek. Akkor nem érdekes, hogy a sonka és a tojás kinek a törődése által kerül eléjük, vagy egyáltalán eléjük kerül-e? Akkor hirtelenjében lényegtelenné válik, hogy a gyermekek közül kettő talán éppen azért hódol e sportnak, hogy annak az apának a figyelmét zabálhassák, aki a szónoklásával ellentétesen játszi könnyedséggel lemond arról, hogy elvigye őket magával, és közösen gyűjtsenek élményeket?

Igen, vannak, akiknek a húsvéti mellőzés sem elég indok ahhoz, hogy néhány nappal azt követően egy prágai sörözéses tivornyáról képesek legyenek lemondani. Pedig úgy nagyobb lenne az esélye annak, hogy a gyerekeik majd ne csupán arra emlékezzenek egykoron, amikor csak a geil péksütik kétpofás reklámozására voltak jók, hanem közös élményeket gyűjteni is kellettek.

Igen, vannak, akik három gyermeknek adnak életet, de saját önzésük csapdájában vergődve arra már légzésterapeutától megtámogatva sem tudnak elég energiát összegyűjteni, hogy valódi anyai és női szeretettől átjárt eledellel cseperedtessék az utódaikat. Igen, az ő gyermekeik beérik kapura akasztott zacskóból mért teletállal, vagy akár földről csipegetett ropival is, és nem kell ahhoz Pimasz Úr óvatlan kameraképe, hogy ez nyilvánvalóvá váljon. Igen vannak, akik saját alkalmatlanságuk okán elhitetik másokkal, hogy amíg ők fák ölelésért szaladnak el az anyai kötelezettségek elől, addig a főzőlap és a csodalábas mindent lebonyolít. Lágyan dudorászva megkavarja magát, és csüggedni nem akaró szorgalommal kinyeri az univerzumból az anyai gondoskodás esszenciáját, ezt magába szívva varázsolja át a csúf békönös tészta folyton kísértő árnyát változatos táplálékká.

Igen, vannak olyan gyermekek, akik képtelenek feldolgozni a mellőzöttség érzését, a kamerák álságos figyelmét, a valódi testi-lelki-szellemi táplálék és a közös élmények hiányát, ezért időről-időre zsírfalak mögé bújnak. Igen, ezek a gyermekek csak reménykedhetnek abban, hogy a velük ezt művelő szüleik jobb belátásra térnek a helyett, hogy ország világ előtt kerekdedségüket nem tolerálva megalázó módón futópadra zavarják őket. Igen, van, hogy az egyik attól fél, ha nem fut, eltiltják a kedvenc pajtásától, a másikat pedig a dagadt értelmiségi léttel riogatják, miközben arról szól a fáma, hogy az övék az édes élet. Igen, van úgy, hogy e gyerekek szülei varázskódokat merészelnek árulni mások csemetéinek, illetve példás MILFként fényezik önmagukat.

Ha a nagy beetetőművész páros nem bort inna és vizet prédikálna, a puccos villánál nem lenne jobb a kopottas, nagyszülői, vidéki, kis ház, ahol bár nincs kandallófénnyel incselkedő, titkos kéjszoba, de valódi étel gőzölög az asztalon.

Igen, nem tagadom, hogy a Norbert által megfogalmazott jelenség létezik, valós problémára hívja fel a figyelmet. Akik valamilyen félreértelmezett szeretettől indíttatva etetik túl a hozzátartozóikat azok legalább valamit ténylegesen letesznek az asztalra. Lehet, hogy tévedéstől vezérelve, de a két kezük munkájának gyümölcsét tukmálják a családtagjaikra, ez által nagyobb teljesítményt mutatnak fel, mint a gyermekvacogtató, kéretlen étteremkritikusi szerepben tetszelgők. Még az is lehet, hogy ezek az étellel túlszeretett áldozatot elég gömbölydedek egy hátközépre irányzott orvfotóhoz, de könnyen meglehet, hogy a túladagolt jószívvel készített házi koszt joviális védőburkával hosszabb és tartalmasabb életet élnek, mint a 43 éves korára igen csak beteges külsejű, teflonszívű, kenyér- és csolkidiétázó nagy beetető, vagy mint a vitaminokért és energiáért kiáltó, beteges önértékelésű felesége.

Igen, néha elég megnézni, ki mondja…

„Az emberek általában teli szájjal zabálják a kellemes hazugságot, viszont csak cseppenként nyelegetik a keserű igazságot.”

(Forrás: Szöveg: Norbi Update facebook oldala, képek: bellano.hu, divany.hu,kigondoltamblog.hu,kiskegyed.hu, kutyabarat.hu,magyarmocsar.hu, opont.hu, Bojkottáljuk az update termékeket  facebook oldal képei)