Mivel mostanában a némileg elszabadult klaviatúrám hatására minden napra jutott bejegyzés, úgy gondoltam, itt az ideje több figyelmet fordítanom a pallérozott elme valódi kiművelését célzó olvasásra, azaz a blogot picit pihentetni szándékoztam. Hát, ember tervez, Norbi végez, és még az Isten is a hasát fogta a nevetéstől, amikor felkerült az Akasha krónikába a sümegi retro edzés asztrális lenyomata.
Hiába az intő jelek sokasága, Norbi a mai napig nem volt képes feldolgozni, hogy a főállású pékek és cukrosbácsik általában nem edzőként tevékenykednek mellékállásban, még akkor sem, ha fénykorukban volt némi kapcsolódásuk a szakmához. Sajnálatos módon Norbi nem ismerte fel az idők szavát, illetve testformálási trendjét, mert látszólag még abban a hitben él, ha szökken párat, és közben rázza a rumbatököt az már edzésnek tekinthető.
Annak idején jókor és jó időben hagyta ott a testületet, különösebb kihívás nélkül alapozta meg fitt hírnevét. Egész aerobic pályafutását mókás koreográfiákkal spékelt ugribugrira építette, de annak idején még nem vetette ki a szervezete a "BETTER BODIES" feliratot, ténykedése egyszerűen jól illeszkedett a riszáló rózsaszín tornadresszek unisex dömpingjébe.
Norbi egója egyszerűen nem képes leállni, ezért napjainkban többnyire Rékával kettesben lépnek fel Alakreform és retro aerobix mixel. Rékát is meglehetősen egysíkú edzőnek tartom, de azt legalább nem lehet tőle elvitatni, hogy kiadósabb terheléssel teszi próbára követői térdizületét. Norbival együtt az aerobik Korda Gyuri Balázs Klári duójává azonban nem éri meg átlényegülniük, mivel a néhai guru maximum csak a feleségétől hiányolt bemelegítést teszi hozzá a színpadi produkcióhoz, azt is követhetetlen formában. Norbi ezzel ellentétben abban a hitben él, ha turbó fokozatú nyuszihopp mozdulatait beveti, a közönség nem veszi észre egyre rozsdásabb és nehézkesebben rugózó mozgását. Már eddig is minden fellépése után szembesítették a követhetetlen szökdécselésével, de képtelen önkritikát gyakorolva kiiktatni a múltidézés eme egyre nevetségesebb próbálkozásait.
A sümegi alakreform tábor retro tornájának képkockáit szemlélve az az érzésem támadt, hogy Norbert a nyuszihiphoppal vissza kíván térni rendőri múltjához, de erre később térnék ki...
Amikor fergeteges edzés címszó alatt megláttam őt a színpadon sokkal inkább az jutott eszembe, hogy a szálloda vendégei közül úgy sorsolták ki az aktuális fellépőt, és pont erre a duci pasira esett a választás, aki nagy elánnal és ambícióval próbálta teljesíteni a feladatot. A legjobb esetben is kilós súlyzók hatása alatt úgy nyögött, mint ahogy azt Atlasz egy örökkévalóság után, illetve végelgyengülés előtt tíz perccel sem tenné. Norbi olyan volt, mint a tehetségtelen férj, aki elvárja a nőtől, hogy azt hazudja: kemény a szerszám, és jól lestrapál... A szőnyegen én kérek elnézést tekintetüket szemlesütve palástoló hölgyek bizony csak füllentették azt, hogy majd megrokkantak a terhelés hatására.
A következő etapban betépett, nyugalmazott kickboxer vehemenciájával pörgött a színpadon. Közel állt ahhoz, hogy a szélkakasi aktivitást kenterbe vágó koreográfia hatására leszédüljön a pulpitusról. Így legalább megkönnyebbülhettek volna azok a hölgyek, akik egészen idáig erőnek-erejével igyekeztek leplezni kínosan zavart mosolyukat.
Norbi az előjátékot követő utolsó mozgáskombinációval már szabályos közlekedési káoszt és karambolhelyzetet idézett elő, a teremben alig akadt valaki, aki egyformán végezte volna a gyakorlatsort.Azért is feltételeztem, hogy a néhai guru ilyen formán szeretne visszatérni a gyökerekhez, mivel a koreográfiája hatására megkergült és szétszéledt nőket csak közlekedési rendőrtől elvárható szakértelemmel és hevülettel lehetett volna megregulázni.
Norbikám! Nem gyakran aggódom érted, de most becsszó az érdekedben kérdezem: muszáj ezt erőltetni? Ha önmagadat retronak titulálod az már eleve jelent valamit. Ha hunyorított szemmel nézem végig az edzésedet, azt is hihettem volna, hogy Dévényi Tibi bácsit látom a színpadon, csak egy idő után gyanús lett volna, hogy miért nem szór pöttyös labdákat. Tudom, nem te vagy az első, aki ebbe a csapdába esik... Zoltán Erika 25 éves evolúciós folyamaton átesett Túl szexi lánya a művésznő zsírpárnáinak szaporodásával úgyszintén Erika retro mixé lényegült át. Hisz ismered, tornáztatok együtt...
Feltételezem, hogy nem az én szavazatom jelöli ki számodra a jövő csapásirányát, de amondó vagyok, ne képzeld, hogy Michael Flatley produkciója százhúsz évesen előadva is menő! Nem baj, hogy elfelejtetted, hova dugtad a csokidiétát tartalmazó magazinod, ne gondolkozz, csináld végig fejből, talán úgy is menni fog! Az eredményt senki nem veheti el tőled! Hidd el, sokkal élhetőbb célkitűzés tökös seniorként fellépni, mint retro hipphoppnyusziként égetni magad, ha pedig az előbbi nem megy, hagyd a csudába az egészet! Tudom, a fájdalom a barátunk, de ennyire mégse büntess bennünket, kérlek!
(Forrás: Rubint Réka facebook oldala, net )
Az újra feltett cikkben is csak zavart okoz a videó, de mindenképpen ajánlom őket megnézni, érdemes!
Meglepő és mulatságos jeligére:
https://www.facebook.com/photo.php?v=699672893415447&set=vb.134583563257719&type=2&theater
https://www.facebook.com/photo.php?v=817193951626510&set=vb.125623577450221&type=2&theater
ez a közlekedési káoszos:
https://www.facebook.com/photo.php?v=817198871626018&set=vb.125623577450221&type=2&theater